Müller szerint az emberek 80 százaléka jellemzően enyhe tüneteket produkál majd, főleg az egészséges szervezetűeknél.

Az idősek és az alapbetegséggel küzdők esetében súlyosabbak lehetnek a tünetek, amelyek a következők:

  • láz
  • száraz köhögés
  • fáradékonyság
  • izomfájdalom
  • torokfájás
  • ritkábban gyomor és bélrendszeri panaszok.

Vasárnapra két új haláleset történt: egy 86 és egy 90 éves beteg hunyt el. Ők nagyon rossz egészségügyi állapotban voltak, a koronavírus "csak feltette az i-re a pontot" - fogalmazott a tisztifőorvos.

Van gyerek is a magyarországi fertőzöttek között - mondta.

Jelenleg 14-en vannak intenzív osztályon.

A vásárlási korlátozásokkal kapcsolatban Lakatos Tibor azt mondta, hogy pozitívak a tapasztalatok, bár volt olyan idős ember, aki kevesellte a rendelkezésre álló 3 órát (9-12 óra között).

Több országban felmerült, hogy a Kínából érkezett maszkok minősége nem megfelelő. Ezzel kapcsolatban Müller Cecília azt mondta, hogy átvizsgálják a szállítmányokat.

Több egészségügyi dolgozó is megkapta a fertőzést, ők nem dolgoznak.

Vannak olyan munkakörök, ahol folyamatosan igényelnek védőfelszerelést,

ennek biztosítása a munkáltató kötelessége

-mondta a tisztifőorvos.

A belföldi turistákkal kapcsolatos félelmekre válaszul Lakatos arról beszélt, hogy az önkormányzat döntési jogai korlátozottak. Olyan azonban szép számmal akad, amikor önkormányzatok játszótereket, parkokat, létesítményeket zárnak be.

A magas halálozási aránnyal kapcsolatban Müller Cecília azt mondta, hogy ez nem kiugróan magas. Összehasonlítgatásnak egyébként sincs helye.

Jelenleg a külföldről újonnan érkezett szállítmányok raktártározása zajlik, a kórházakba a korábbi raktárkészleteket szállítják ki. A cél, hogy a kórházaknak folyamatosan egy hétre elegendő készlete legyen.

Délután két órakor Halmosi Zsolt országos főparancsnok átadja a megbízóleveleket a kórházparancsnokoknak - mondta Lakatos Tibor.

A kórházparancsnokok feladata, hogy segítsék, támogassák a kórházak tevékenységét a járvány kezelésében. Orvosszakmai kérdésekben nem tehetnek javaslatot, nem hozhatnak döntést. A készletgazdálkodás, az információáramlás és az objtektumvédelem területén lesz feladatuk.

A nagymágocsi idősek otthonában elesett egy lakó, kórházba kerülése után belázasodott, majd kiderült, hogy koronavírus-fertőzött - mondta Müller Cecília. A kontaktok felmérése után a 286 ápolt közül 7-nek lett pozitív a tesztje, a dolgozók közül senkinek a tesztje nem lett pozitív.