A nagymértékű robbanást a veszélyérzet hiányának tudható be. Most nem az időseket, hanem a fiatalokat érinti a vírus - mondta Kincses Gyula.

Megértjük, hogy a második hullámban már nem lehet olyan szigorú általános intézkedéseket hozni a kormány részéről, mint az elsőben, hiszen a gazdaság és az emberek életlehetősége ugyanúgy szempont, mint az egészség - mondta Kincses Gyula, aki szerint azt viszont tudomásul kell venni, hogy a második hullám nagyobb terhelést tehet majd az egészségügyi ellátórendszerre.

Hiába van lélegeztető gép, ha nem áll mellette orvos vagy asszisztens, ezért muszáj az egészségügyet átalakítani. Az egészségügy átalakítása viszont bérek nélkül nem stabilizálható - mondta a MOK elnöke.

Többek között az egészségügy alapos felkészítését is kérte az Orvosi Kamara abban a levélben, amit Kásler Miklós és Pintér Sándor minisztereknek küldtek péntek délben. Válasz még nem érkezett.

Kincses Gyula szerint a miniszterek biztosan válaszolnak, és a tapasztalat az, hogy a járványügyi javaslataikkal kapcsolatos kéréseik nem szoktak visszhang nélkül maradni.

Az iskolával kapcsolatban Kincses Gyula azt mondta: nemzetközi tapasztalatok alapján az iskolák globális bezárása nem lenne célszerű. Veszélyforrást abban az esetben jelenthet, ha a fiatalok hazaviszik a vírust, amit a második hullám második fázisaként az idősek elkaphatnak. Éppen ezért lesz majd szükség a jövőben a nagyobb kórházi kapacitásra.

Az esetszám dinamikájának növekedése ijesztő, a számszerűsége nemzetközi viszonylatban még mindig nem magas kirívóan - mondta Kincses az ATV Híradónak.

Nincs lassulás a hazai számokban

Szombatra 510, vasárnapra 495 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon. Az aktív fertőzöttek száma 3805 fő - derül ki a koronavirus.gov.hu-n közzétett adatokból.