Az augusztus közepi adatok alapján Bulgáriában alig minden ötödik felnőtt kapta meg valamelyik védőoltás első adagját, a vírussal szemben pedig a tizennyolc év felettiek 19 százaléka védett teljesen - írja a 24.hu járványügyi kitekintésében. Az országban július közepe óta nőnek az esetszámok: míg egy hónappal ezelőtt egymillió lakosra vetítve 12–13 új fertőzöttet regisztráltak, addig augusztus 22-én már 165 volt ez a szám.

Svédország hónapokig külön utakat járt be, a legtöbb országgal ellenté

tben nem rendeltek el kötelező maszkviselést. Emiatt az elhunytak száma a kezdeti időszakban megugrott, majd a második, idei év eleji hullámnál tetőzött, azóta viszont csökkenő tendenciát mutat – a svédek egymillió lakosra számítva napi 0,14 halottal vágnak neki a negyedik hullámnak.

Izrael hiába áll jól az átoltottságban megugrott a fertőzöttek száma, emiatt már éjszaka is oltanak. Annak, hogy a már harmadik, emlékeztető oltást is alkalmazó ország járványgrafikonja miért néz ki úgy, mint Bulgáriáé, több oka is van. A Deutsche Welle szerint a kötelező távolságtartás eltörlése, illetve a delta koronavírus-variáns extrém gyors terjedése is meghúzódhat a háttérben. Ráadásul az izraeli egészségügyi tárca arról tájékoztatott, hogy a megfigyeléseik szerint a delta térnyerésével csökken a vakcinák hatékonysága a koronavírussal szemben. A naponta azonosított új fertőzöttek száma január 10-én volt annyi, mint jelenleg, viszont augusztus 22-én feleannyi ember halt meg, mint akkor.

Bár Magyarországon még nem futott fel a negyedik hullám, szakértők szerint elkerülhetetlen, hogy ez megtörténjen. A kormány optimista, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter az augusztus 21-i kormányinfón arról beszélt, hogy nem került még szóba a kötelező maszkviselés visszahozása, az ország lezárására sem készülnek. Magyarország jelenlegi járványügyi mutatói a tavaly nyárival, illetve az idei június végén tapasztaltakkal rezonálnak, ami összefügg azzal is, hogy a nyáron kevésbé terjed a koronavírus.