Hétfő reggel elkezdődött az oktatási intézményekben a célzott koronavírus-tesztelés, a tervek szerint 191 ezer embert szűrnek péntekig az iskolákban, a bölcsődékben és az óvodákban hétfőtől péntekig. Az első tapasztalatok már megszülettek - olvasható a portálon.

Egy XVIII. kerületi intézmény tanára aki délelőtt átesett az antigén teszten azt mondta, őket egy héttel korábban kiértesítették, bár végül később érkezett a csapat. Náluk egy óra alatt végeztek, bár szerinte a járványügyi előírásoknak nem felelt meg teljesen a tesztelés: ugyanis bár távolságot tartva és maszkban, de végül is mindenki a folyosón állt.

A nagyjából 120 fős testületetből 23 ember nem jelent meg, 14-en nem járultak hozzá a teszteléshez. Ketten lettek pozitívak, őket azonnal elkülönítették.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének választmányi tagja, Nagy Erzsébet a hvg.hu-nak azt mondta, jelenleg is gyűjtik az adatokat, de néhány beszámoló már érkezett, jellemzően egy-két tünetmentes kollégáról.

Azt mondhatjuk, hogy tényleg jelen van a fertőzés az intézményekben olyan kollégák között is, akik eddig bejártak órákra - tette hozzá.