A hallgatók elsősorban járművezetői, szállítási és adminisztratív feladatokban segítik a tesztelést és mintavételezést végző egészségügyi szakemberek munkáját - írják a közleményben.

Az egyetem támogatásával a BME hallgatói közössége is csatlakozott a koronavírus-járvány elleni védekezés támogatására létrejött összefogáshoz, az Országos Mentőszolgálat és a Semmelweis Egyetem hallgatóinak kezdeményezéséhez. Két napon belül csaknem háromszáz jelentkezés érkezett, és már november 16-án negyvennél több műegyetemi diák kapcsolódott be a tesztelések végrehajtásával összefüggő feladatokba - olvasható a közleményben.

A következő időszakban pedig a mentőszolgálattal egyeztetett igényeknek megfelelő létszámban állnak majd rendelkezésre hallgatók.

Az önkénteseknek szállást és ellátást, közéleti ösztöndíjat, valamint kedvezményes tanulmányi rendet biztosítanak.

A Semmelweis Egyetem rektora az Országos Mentőszolgálat kérésére november elején hívta fel arra az intézmény hallgatóit, hogy önkéntesként vállaljanak részt a járvány elleni védekezésben. Ehhez az összefogáshoz csatlakoztak most, más felsőoktatási intézmények hallgatói mellett, a műegyetem hallgatói is.