Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A bíróság elrendelte Liszkay Gábornak, a Magyar Nemzet című lap főszerkesztőjének országos rendőrségi körözését, miután nem jelent meg annak a rágalmazási pernek a szerdai tárgyalásán, amelyet Demszky Gábor főpolgármester indított a főszerkesztő és két munkatársa ellen - nyilatkozta az MTI-nek Demszky Gábor felhatalmazásával Bőhm András, az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője. Szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon folytatódott az a per, amelyet a főpolgármester azért indított, mert szerinte valótlan közlések jelentek meg a horvátországi nyaralójával kapcsolatban. Bőhm András Demszky Gábortól úgy tudja, hogy a lap belpolitikai rovatvezetője a szerdai személyes meghallgatáson megjelent, és a valótlan közlések miatt bocsánatot kért. Ezt a főpolgármester jogi képviselője útján el is fogadta, így a bíróság vele szemben megszüntette az eljárást. Bőhm András elmondta, hogy a bíróság ekkor vette észre, hogy a Magyar Nemzet című lap főszerkesztője többszöri idézés ellenére nem jelent meg a tárgyaláson. Miután a Liszkay Gábor bejelentett lakcímére kiküldött idézések kézbesítetlenül érkeztek vissza, - a bíróság kérésére - a rendőrség kiment a bejelentett lakcímre. Itt tudták meg, hogy Liszkay Gábor évek óta nem lakik azon a címen. Mivel lakóhelyére, vagy tartózkodási helyére nézve nem tudtak további információt szerezni a rendőröknek, a bíróság elrendelte az országos személyi körözést. Büntetőügyben a vádlottat csak lakcíméről lehet jogszerűen megidézni, arra tehát nincs törvényes lehetőség, hogy valakit a munkahelyéről idézzenek - tette hozzá a frakcióvezető.