Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nyomozó főügyészség – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közreműködésével – több helyszínen – köztük a zuglói önkormányzat épületében – kutatásokat és lefoglalásokat végzett.

A megalapozott gyanú lényege szerint 2016-ban a jelenlegi polgármester – aki akkor a fővárosi közgyűlés tagja volt – a társával Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt.

Mindezen túlmenően, 2017 szeptemberében egy helyi politikus azzal kereste meg ugyanezen céget, hogy havi 3 millió forintért cserébe nem fogja a befolyását a cég ellenében érvényesíteni az ügyben.

Horváth Csaba is reagált a gyanúsításra

A mai napon megjelentem a Központi Nyomozó Főügyészségen és a gyanúsítással szemben panasszal éltem - írja közleményében a polgármester. A rám felrótt korrupciós cselekményt nem követtem el, a lelkiismeretem tiszta. Az ügy időzítése és indíttatása egyértelműen politikai. Ezt támasztja alá az is, hogy két nap múlva, az ellenzék közös listáján való szereplésem miatt már nem tehették volna meg, ezért volt így időzítve.Tudjuk mire számíthatunk ettől a rezsimtől. Két napja az elesettek szószólója, Iványi Gábor volt soron, ma én és holnap pedig bárki, aki nem kívánja ezt a rezsimet hatalomban tartani és ennek hangot is ad. A következő hetekben újabb és újabb támadásokra lehet számítani ellenzéki politikusok és közéleti szereplők ellen, ezeknek semmi más célja nincs, mint az ellenzéket lejáratni és az egységét bomlasztani. Néhány hét múlva a magyarok eldönthetik, hogy ilyen országban akarnak-e élni - írja Horváth Csaba.
A gyanúsított ennek kapcsán legalább három alkalommal vett át alkalmanként 3 millió forint készpénzt.

Az ügyészség további eljárásokra is utalást tett.

Korábban Hadházy Ákos arról írt a Facebookon, hogy a SYS IT Services Kft-t érintő nyomozásnak lehetnek ellenzéki önkormányzatokat érintő szálai. A SYS IT ügye a kormány legmagasabb köreihez vezet. A számlagyárként működő cég egy nagyon komoly csalássorozat központi szereplője, az ügyben a képvieselő információi szerint érintett egyebek mellett a 4iG Nyrt. is, amelynek épp tegnap tette lehetővé a kormány, hogy megvásárolja az Antenna Hungáriát,