Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az előterjesztő a kormánypárti többségű testület előtt a jövő évi költségvetést megalapozó törvényjavaslathoz benyújtott módosítását azzal indokolta: célja a magyarországi ital-nagykereskedelem oligopol helyzetének megváltoztatása úgy, hogy a hazai gyártók is hozzáférjenek a piachoz - írta az MTI. Kósa Lajos szerdán tette közzé a Facebook-oldalán "Parlamenti kezdeményezés a hazai iparosok boldogulásáért" címmel bejegyzését a módosítási javaslatáról.

Míg más országokban - köztük Németországban, Csehországban vagy Ausztriában - a helyi kis gyártók a piac 15-20 százalékából részesednek, addig Magyarországon csupán 3,6 százalékából. Kósa Lajos elmondta: ez annak a gyakorlatnak a következménye, hogy a nagy gyártók a forgalmazási szerződéseikben megtiltják az értékesítőknek, hogy mások termékét is árusítsák. Szerinte ez a fogyasztók számára is hátrányos, hiszen emiatt van, hogy például egy nagy fesztiválon csupán egyetlen gyártó termékét ihatják. Mindez versenykorlátozó a képviselő szerint.

Arató Gergely (DK) elmondta: attól, hogy egy sörgyár külföldi tulajdonú, még hazai gyártó, hiszen Magyarországon van, magyarokat alkalmaz és adót is itt fizet. "Ne tegyünk már úgy, mint ha csak a Csíki Sör lenne a hazai gyártó" - mondta a politikus.

Kósa Lajos erre úgy felelt: egyelőre a Csíki Sör román gyártó és itt csak forgalmaz. A javaslat pedig nem diszkriminál származási hely alapján, csupán az oligopóliumok letörését javasolja.

A kata-módosítást is elfogadták

Egy másik módosítás értelmében 40 százalékos adó terhelné a kisadózó azon bevételét, amelyet a vele kapcsolt vállalkozási viszonyban álló kifizetőtől szerez. Ugyancsak 40 százalékos mértékű adó terheli az ugyanazon kifizetőtől származó azon bevételt, amely a tárgyévben meghaladja a 3 millió forintot.

Az osztatlan közös tulajdon felszámolását célzó javaslat úgy változik, hogy ha az érintett területen sírhely van, és az államnak is tulajdonrésze van, akkor a felosztáskor a sírhelynek az államhoz kell kerülnie.

A nemzeti felsőoktatási törvénymódosítás is változna, a többi között az által, hogy a soproni Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt., amely 100 százalékban az állam tulajdona volt eddig, a Soproni Egyetemért Alapítvány tulajdonába kerül - írta az MTI.