A Fidesz ügyvezető alelnöke pénteken pártja kampánynyitó nagygyűlésén azt mondta: az, hogy a bankszövetség nem örül a javaslatnak, "teljesen rendjén való", "a bankárszövetség vezetőjét a bankárok választják, helyes, hogy ha az ő érdekeit képviseli". Az viszont szokatlan - folytatta -, hogy a szocialisták is "magukévá tették" a bankszövetség álláspontját, legalábbis úgy tűnik, "nem jutott még el az a felismerés tudatukig, hogy a bankárkormány után az ország nem azt várja, hogy most akkor alakuljanak át bankárellenzékké". Közölte, leülnek az érintettekkel tárgyalni, így a lakáshitelesek és a bankárok képviselőivel is.

Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke pénteken közölte: szerinte elfogadhatatlanok és több ponton az alkotmány szempontjából aggályosak is azok a javaslatok, amelyeket Rogán Antal és Kósa Lajos fideszes képviselők dolgoztak ki a devizában eladósodott lakáshitelesek megsegítésére.

Tarlós István szerint nem folytatódhat Budapesten az, ami az elmúlt években zajlott, irányt kell váltani. Rendre és olyan vezetésre van szükség, amely vállalja a politikai felelősséget - mondta a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a kampánynyitón, és leszögezte: a Fidesz hisz a sikerben, van programja. Kijelentette: Budapestnek nem világvárossá, hanem a régió versenyképes központjává kell válnia; Budapestnek rendre és reményre van szüksége, a káosz nem sokszínűség, az anarchia nem liberalizmus, a szervezetlenség nem szabadság, hanem annak hamis illúziója.

Hozzátette: a fővárosban vissza kell szorítani a csalásokat, a korrupciót, működési-pénzügyi stabilitást kell biztosítani, meg kell teremteni a fenntartható közlekedési és az átlátható intézményi rendszert. Tarlós úgy vélekedett, hogy ezek mellett Budapesten új energiastratégiára, a zöld területek eredményes védelmére, elérhető, emberközpontú egészségügyre, az oktatásban egységes követelményrendszerre, pedagógus-életpályamodellre, illetve a cigánykérdés értelmes és életszerű kezelésére, biztonságra, társadalmi összefogásra van szükség.