Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kardiovaszkuláris betegségekből adódó elhalálozás a magyar populációt - erőteljesen érinti. Minden második ember szív- és érrendszeri betegségben hal meg. Az egészséges életmódot nem lehet elég korán kezdeni. A verseny fő célkitűzése megértetni a diákokkal, hogy csak egészséges gyermekből lehet egészséges felnőtt.

Koleszterinsuli

Társadalmi szerepvállalása keretében a Richter Gedeon Nyrt. azért indította útjára a „Koleszterinsuli” versenysorozatot, hogy felhívja a figyelmet a diákok körében is az egészséges életmódra és a magas koleszterinszint által okozott betegségek megelőzésének fontosságára. A sikeres vidéki versenyek után Budapesten novemberben mérheti össze tudásukat a fővárosi középiskolások. A felhívásra 80 háromfős csapat jelentkezett, amelyek tagjai közül többen orvostudományi szakon szeretnék folytatni tanulmányukat.

A többhetes felkészítés során a diákok megismerhették a szív- és érrendszeri megbetegedések rizikófaktorait, különös tekintettel a magas koleszterinszintre, ugyanakkor megtanulták pl., hogy szívinfarktus esetén mikor kell mentőt hívni és mit kell tenni, amíg a segítség megérkezik? A program hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekekből egészséges felnőttek legyenek, és idejekorán ne kapjanak szívinfarktust, esetleg szélütést.

Maurovich - Horvat Pál, a Semmelweis Egyetem, valamint Édes István a Debreceni Egyetem professzorai online előadásukkal segítették a diákok felkészülését.

A zsűri elnöke Barna István a Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Onkológiai Klinika docense a verseny kapcsán hangsúlyozta, hogy a vetélkedőre való felkészülés remek lehetőséget teremt arra, hogy mind több fiatalban tudatosodjon az egészséges életmód jelentősége. Az a tény, hogy ilyen sok középiskolás csapat indult a versenyen biztató jövőt jelenthet a jövő nemzedékének, a szív- és érrendszeri betegségek tudatos megelőzésben. Felkészülésük során kisfilmet készítettek az emelkedett koleszterin szint és a szívinfarktus kapcsolatáról, majd a közel négy órán át tartó vetélkedő során izgalmas kifejtendő feladatok, memória játékok, villám kérdések, infografikák kapcsán tartott kiselőadások mind mind a koleszterinnel kapcsolatos tudást járta körül. A versenyzők hihetetlen lelkesedése, a tudásuk és a kreativitásuk mindenképpen bizakodással tölt el. Az egészségtudatosság egyéni és társadalmi szinten is elengedhetetlen a jelenlegi népbetegségek gyakoriságának visszaszorításában.

A győztes az Eötvös József Gimnázium csapata lett és a nyertes csapat tagjai egyéni versenyben is összemérték tudásukat. Első helyezett lett Kovács Bálint, második helyezett Gelencsér Artúr és harmadik helyezett lett Doros Attila (képünk).

A verseny végén átadták a Richter Gedeon Nyrt. által alapított Vándor díjat is.