Egy közjegyzőként tevékenykedő férfi és bűntársai hamis váltóval próbáltak több százmilliós csalást elkövetni, valamint csalárd engedményezéssel 70 milliós vagyoni hátrányt okoztak; ellenük csalás kísérlete és hűtlen kezelés miatt emelt vádat a Fővárosi Nyomozó Ügyészség.

A vádirat szerint az elsőrendű - 44 éves férfi - vádlott 2015 elejétől tényleges tulajdonosa és vezetője volt egy főtevékenységként áramtermeléssel foglalkozó cégnek. A gazdasági társaság egymást váltó vezetői - az ügy II. és III. rendű vádlottjai - kizárólag a közjegyző, valamint annak testvére, az V. rendű vádlott - egy 46 éves nő - utasításai alapján járt el.

A 44 éves férfi elhatározta, hogy a romló anyagi helyzetű cég vagyonát - annak értékesítése előtt - kivonja a társaságból. Ehhez a bűntársaival egy 680 millió forint értékű hamis váltót állíttatott ki a gazdasági társaság nevében. A hamis, visszadátumozott váltó mögött nem volt valós gazdasági esemény, és azzal a cég feltétel nélküli, egyoldalú, visszavonhatatlan kötelezettséget vállalt a kifizetésre egy másik - az elkövetésbe szintén bevont - cég javára. A váltót az újabb - szintén a III. vádlott által vezetett - cég a közjegyző által meghatározott magánszemélyre, a IV. rendű vádlottra forgatmányozta, aki megkísérelte azt az első cég bankszámlájának terhére beváltani. A terv szerint a megszerzendő pénzből minden vádlott részesedett volna, a bank azonban elutasította a kért tranzakciót.

A vádirat részét képező másik cselekmény szerint az energiatermeléssel foglalkozó cég vezetője - úgyszintén a közjegyző és annak testvére utasítására - 2015 áprilisában úgy engedményezett egy mintegy 70 millió forintos követelést egy másik cégnek, hogy az engedményezés mögött valós gazdasági esemény nem volt. Ezeket a szerződéseket maga a gyanúsított közjegyző készítette el, s így a cég mintegy 70 millió forintos kárt szenvedett.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség öt személlyel szemben emelt vádat a Fővárosi Törvényszék előtt. A nyomozó ügyészség a közjegyzőt és testvérét felbujtóként elkövetett, különösen jelentős kárt okozó csalás bűntettével, valamint különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja, amely cselekmények miatt - a halmazati szabályok alapján - a törvény akár 15 év szabadságvesztés kiszabását is lehetővé teszi.