Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyar Közlönyben megjelent határozat az alap célját így határozza meg: a kirgiz gazdaság szempontjából fontos projektek finanszírozásában való részvételt hitelnyújtással, tőkeági finanszírozással vagy egyéb pénzügyi instrumentum biztosításával.

Az alapító okiratot a külgazdasági és külügyminiszternek - a pénzügyminiszter bevonásával, a Magyar Export-Import Bank Zrt. szakmai közreműködésével - október 31-ig kell véglegesítenie a kirgiz féllel.

Idén júliusban a kormány 20 darab lélegeztetőgépet ajándékozott a Kirgiz Köztársaságnak azokból a gépekből, amelyeket feleslegesen szerzett be. Még 2018 szeptemberében jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kirgiz fővárosban, hogy a közép-ázsiai országok egyre komolyabb gazdasági fejlődésen mennek keresztül, ezért a magyar gazdaságnak kifejezetten érdeke, hogy kivegye a részét és hasznát ebből a fejlődésből.

Hivatalos látogatásra érkezett Magyarországra Kirgizisztán elnöke - erről Orbán Viktor magyar kormányfő számolt be közösségi oldalán. A kirgiz elnök látogatása során a két állam együttműködését stratégiai partneri szintre emelő dokumentumot írnak majd alá, amely a gazdaság, a kereskedelem, az oktatás és a nemzetközi politika területén bővíti az eddigi együttműködést.

Kedden kirgiz-magyar üzleti fórumot is tartanak.