Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hétfő esti Magyar Közlönyben megjelent rendelet a munka törvénykönyvének arra a szakaszára hivatkozik, amely szerint a határozott idejű munkaviszony tartama az öt évet nem haladhatja meg, ideértve a meghosszabbított és az előző határozott időre kötött munkaszerződés megszűnésétől számított hat hónapon belül létesített újabb határozott tartamú munkaviszony tartamát is.

Az öt évet a kormány, most tíz évet meghaladó időre emelte mindazoknál, akik a veszélyhelyzet ideje alatt fennálló közfoglalkoztatási jogviszonyban álltak, továbbá a veszélyhelyzet ideje alatt létesítettek közfoglalkoztatási jogviszonyt.

Ugyan ebben a közlönyben egy határozatot is közzé tette a kormány, a közfoglalkoztatással összefüggő egyes kérdésekről címmel. Ebben az idei költségvetés Gazdaság-újraindítási Alap fejezetében szereplő Gazdaság-újraindítási Foglalkoztatási Alap cím alatti Start-munkaprogram előirányzatának legfeljebb 7 milliárd  forinttal történő túllépését engedélyezte. Eredetileg erre a célra 190 milliárd 248 millió forint szerepelt a költségvetésben