Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A parlamenti szezon első gazdasági bizottsági ülésén Podolák György elnök lényegében nekiment a Gazdasági Versenyhivatal tavalyi árampiaci beszámolójának. Élesen bírálta azt a megállapítást, amely szerint az árampiaci verseny két legfőbb akadálya a még meglévő hosszú távú áramvásárlási szerződések megléte, illetve az áramkereskedő MVM és a rendszerirányító Mavir egysége. Bár Podolák a véleményét az ülésen is jelen lévő Nagy Zoltán versenyhivatali elnökhöz intézte, az üzenet címzettje vélhetően Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki a GVH tanulmányait felhasználva kezdeményezte az MVM és a Mavir szétválasztását.

Vitatkozni fogunk a Mavir leválasztásával, a bizottságot nem győzték meg egyértelműen a szétválasztás szükségességéről - mondta Podolák, aki a gazdasági bizottság elnökeként az abszolút többség véleményét hangoztatta, ugyanis a MSZP és a Fidesz szakértői az energiapolitikai kérdésekben egy véleményen vannak. Ez így volt az elmúlt hónapokban is, amikor a MSZP-Fidesz páros folyamatosan gyomlálta a liberálisok vezette gazdasági minisztérium által a kormány nevében előterjesztett áram- és gázliberalizációs törvényjavaslatokból a számukra túlságosan megengedő, versenybarát tételeket. A törvény tárgyalásakor a frontvonal nem a parlamenti patkó két oldalán, hanem a liberális minisztérium és a szocialista-fideszes tandem által fémjelzett gazdasági bizottság között húzódott.

A szezon első ülésén a gazdasági bizottság újra akar tárgyalni egyes energiapolitikai lépéseket, miközben a kormány gőzerővel dolgozik az Új tulajdonosi programon. A bizottság emiatt október közepéig meghallgatja az MVM-csoportot közvetve felügyelő pénzügyminisztert. Podolák lapunknak az MVM és a Mavir szétválasztásának ellenzését azzal indokolta, hogy a bizottság számára nem elfogadható, hogy az áramelosztásért, illetve a nagyfeszültségű távvezetékrendszer irányításáért felelős Mavir külföldi kézbe kerüljön.

A Gyurcsány-kormány bizonyos szempontból ingoványos talajon jár, ugyanis a vagyontörvény azt részletezi, hogy az MVM 75 százalék plusz egy szavazat erejéig állami tulajdonban tartandó. Ám a törvény elfogadásakor az MVM birtokolta a Mavirt, így a törvény a Mavirról ebben az értelemben nem tesz említést, igaz, erre lehet azt mondani, hogy ami nem szerepel a törvényben mint stratégiai vagyon, az eladható. A kormány az energiapiacon a szabad verseny primátusával operál - mutattak rá Napinak független szakértők -, ezzel szemben a gazdasági bizottság fideszes és szocialista képviselői a versenyszempontok elé helyezik az ellátásbiztonságot - de ez már évek óta húzódó vita.