Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A parlament honlapján pénteken közzétett adócsomagban az szerepel, hogy a 60. életévüket a felmentésük napján már betöltött, elbocsátott közszolgák foglalkoztatásához legfeljebb a minimálbér négyszeresének megfelelő összeg szerint megállapított adókedvezményt érvényesíthetnek a munkaadók, az erre eső szociális hozzájárulási adóban (valamint a szakképzési hozzájárulásban).

A portál figyelmeztet, hogy erre csak addig van lehetőség, amíg az alkalmazott be nem tölti a rá érvényes öregségi nyugdíjkorhatárt. A kedvezmény az 1958-ban, vagy azt megelőzően születettekre vonatkozik. A nyugdíjba vonulás időpontja azonban nem egyforma az esetükben: az 1958-ban és azt követően születettek 65 éves korukban vonulhatnak nyugdíjba, míg a korábban születettek ennél hamarabb. Aki például 1955-ben született, tehát idén töltötte be a 63. életévét, 64 éves korában mehet nyugdíjba. Aki 1956-ban, vagyis a most 63 évesek, 64,5 évesen válnak jogosulttá a nyugdíjra. Így, felmenő rendszerben jutunk el fokozatosan addig, míg mindenkire a 65 év lesz az érvényes nyugdíjkorhatár.

Emiatt lesz olyan munkavállaló, aki után mindössze egy évig lehet igénybe venni az adókedvezményt. Pontosabban a törvény e pontja szerint, mert egy másik, még az előző törvényalkotási ciklusban elfogadott jogszabály arról rendelkezik, hogy a saját jogú nyugdíjast alkalmazó vállalkozás mentesül az erre a bérre eső szociális hozzájárulási adó megfizetése alól 2019 januárjáról.

A minimálbér 2018-ban havi bruttó 138 000 forint, de a várakozások szerint 2019-ben 150 ezer forintra emelkedik a teljes munkaidőben adható legkisebb bér - írja az mfor.hu.