Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Varga Mihály vezette Pénzügyminisztériumban egy értekezleten 43 százalékos elbocsátásról beszélt az adott területet felügyelő helyettes államtitkár a portál információi szerint. A tárca dolgozói úgy tudják, "napokon belül részletesen ki lesz adva", melyik intézményt pontosan mennyire kell megvágni.

Az innovációs minisztériumon belül 40, illetve 38 százalékról hallani. Palkovics László tárcájától olyan hírek szivárogtak ki, hogy egyes osztályokon a dolgozók már jelentéseket készítenek munkájuk hasznosságáról, miután ott is elhangzott a 40 százalékos elbocsátási terv. Mások inkább már a következő munkahelyen, illetve azon törik a fejüket, milyen állásinterjúval próbálkozzanak.

A riasztó hírek valóságtartalmát ellenőrizendő a 24.hu megkérdezte mind a tíz tárcát, hogy a jelenlegi létszám hány százalékának a leépítését tervezik, és ettől mekkora megtakarítást várnak éves szinten. Végül mind ugyanazt a két mondatot küldték el:

A kormány célja a bürokráciacsökkentés, és hogy csak annyian dolgozzanak a központi közigazgatásban, amennyi ember feltétlenül szükséges. Tehát kevesebb tisztviselő legyen, de magasabb bérért. A leépítés mértékéről még nem született kormánydöntés.

A minisztériumokból kiszivárgott hírek szerint olyasmi készül, hogy a tisztviselők jelentős részét elküldik, a maradóknak emelik a bérét, és végeredményben a megtakarítás lesz 15-20 százalék - az elbocsátottak aránya azonban sok helyen ennek a duplája is lehet.

Képünk forrása: Pixabay