Az országos közútkezelő 2022-ben is költségvetési, hazai, illetve európai uniós források bevonásával végeztetett teljes körű felújítási munkákat. A külső szakvállalkozások bevonásával megvalósuló projektekben közös, hogy nemcsak a kopóréteget cserélték ki a szakemberek, hanem szükség esetén a kötő- és alaprétegeket is újraépítették, megerősítették, illetve az út menti környezetet, árkokat, vízelvezető rendszereket is rendbe tették, továbbá új burkolati jelekről, táblák kihelyezéséről is gondoskodtak a szakvállalkozások a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleménye szerint.

2010 óta összesen közel 8000 kilométernyi útfelújítást végeztek el a kivitelezők állami beruházásokon keresztül. Ebből csak 2022-ben mintegy 960 kilométernyi, főleg mellékúti szakasz volt érintett. A 2022-es beruházások összértéke meghaladja a 185 milliárd forintot, amit döntő többségében a hazai költségvetési források biztosítottak.

Bár az elmúlt nyár végén az állami beruházások felfüggesztésére került sor, és jelenleg az előkészítés alatt álló projekt megvalósításának menetrendjének újraütemezésén és felülvizsgálatán dolgozunk, kijelenthető, hogy nem hagyunk félbe beruházásokat, így a tavaly elkezdődött, de még nem befejezett projektek közül 2023 tavaszán további 130 kilométernyi úton folytatódnak a kivitelezések

– mondta el Bartal Tamás, az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Igazgatóságának elnöke.

A teljes körű felújítások mellett további jelentős mennyiségű üzemeltetési és fenntartási feladatot végzett el a közútkezelő tavaly is, melyekkel biztonságosabban és komfortosabb közlekedhetnek számos országos úton is az autósok: „A tavalyi év legnagyobb sikere, hogy több mint 10 saját géplánccal több mint 800 kilométernyi mellékúton végezhettünk 1-2 vagy két rétegben aszfaltcserét, melyek így komfort érzetben megegyeznek a teljes körű felújításokkal” – tette hozzá Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.