Brutális pusztítást végeztek az áradások Németországban, az északnyugaton fekvő Észak-Rajna-Vesztfália tartományban egy gát is átszakadt, miután a térségben rengeteg eső esett - számol be a németországi helyzetről az Euronews.

A katasztrófa valószínűleg azért történhetett, mert a folyó egyik oldala le volt zárva, így a felesleges víztömeg nem tudott hová folyni. Nagyon sok ember eltűnt. Több mint ezren maradtak áram nélkül.

QP | Quality Placement

"Csak azokra tudok gondolni, akiket nem találnak. Nagyszülőkre, akik még az ágyból sem tudtak kiugrani, hogy a felső emeletre meneküljenek, mert minden túl gyorsan történt" - mondta egy fiatal nő. Wassenberg település egyik negyedéből hétszáz főt evakuált a katasztrófavédelem és a tűzoltóság. "Alig bírom ki, hogy ne sírjak. Mindent olyan szépen megcsináltunk és most az egész odavan. Nagy részét újra kell majd építeni. Nagyon fájdalmas ez" - mondta egy helybéli.

A károk nagyságát egyelőre felbecsülni sem lehet, kiterjedt területek vannak még víz alatt. Az áradásokat a Bernd nevű ciklon okozta, amely a hét eleje óta Németország felett kering. Az alacsony légnyomású zóna még napokig nem mozdul a német-belga határ környékéről, így a hétvégén is további esőzés várható.

A 24.hu összefoglalója szerint Németországban még mindig kritikus a helyzet, de Belgium és Hollandia egyes részein is. Németországban már több mint 130-an haltak meg a rendkívüli időjárás következtében. Belgiumban helyi sajtóbeszámolók szerint pénteken huszonháromra emelkedett az elhunytak száma és legkevesebb húsz embert eltűntként tartanak nyilván, több mint 41 ezer ember pedig továbbra is elektromos áram nélkül maradt. Alexander De Croo belga miniszterelnök július 20-ra nemzeti gyásznapot hirdetett a katasztrófa miatt. Egyes helyeken annyi eső esett le egyszerre, amennyi kétszáz évente egyszer. A helyzet egyelőre itt is nagyon veszélyes, különösen a megáradt Meuse folyó okozhat még gondokat. A hollandiai Venlo városban tízezer embernek kellett elhagynia az otthonát, mivel a városon keresztülhaladó Maas folyó vízszintje a várnál jóval gyorsabban emelkedett Limburg tartomány északi részén. Péntek délután, szintén Limburgban több falut kellett kitelepíteni, mert átszakadt egy gát a Juliana-csatorna mellett. Az evakuálás során légvédelmi szirénákat is működésbe hoztak.