Kriza Ákos kilenc évig hűen szolgálta Miskolcot polgármesterként, hivatalában töltött ideje alatt a város történelmi léptékben fejlődött.

Kriza Ákost a Fidesz saját halottjának tekinti - olvasható a közleményben.

A politikus 1965-ben Nagyváradon született, felsőfokú tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte. 1990-ben költözött Miskolcra az orvostudományi egyetem elvégzése után, ahol általános orvosi diplomát szerzett, 1995-ig a Diósgyőri Kórház fül-orr-gégészeti osztályán dolgozott klinikai orvosként, majd pályafutását családorvosként folytatta, 1999-től a Vasútegészségügyi Kht. Miskolci Egészségügyi Központ orvos-igazgatója volt - olvasható a Wikipedián.

Még 1997-ben csatlakozott a Fideszhez, 2002-ben a megyei közgyűlés tagja lett, majd 2010-től Miskolc polgármestere volt. 2019. augusztus 9-én bejelentette, hogy egészségügyi okokból nem indul újra a 2019-es önkormányzati választáson.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport