Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Orbán Viktor miniszterelnök a reggeli, Kossuth Rádióban elhangzott interjújában arról beszélt, hogy bár nem akar rémhíreket terjeszteni, de felhívta a figyelmet arra is, hogy szükséghelyzetben, ha szükséges állami irányítás alá lehet vonni vállalatokat és termelési folyamatokat is. A jelen helyzet a békebeli és a háborús állapot közötti állapotot tükröz - vélekedett a politikus.

Ez már világjárvány, ami bebizonyosodott, hogy nem állítható meg. A kormány rendkívüli intézkedéseket vezetett be, amit két hétig tartható fenn, de meghosszabbítható, de ezt a parlamentnek jóvá kell hagynia - tette hozzá a kormányfő.

Orbán szerint nem igaz, hogy Kínában már megszűnt a járvány. Annyi történt, hogy a megbetegedések száma már alacsonyabb, mint a meggyógyultaké, azaz a kínaiak a koronavírus-járvány csúcspontján vannak csak túl.

Európában ez a járvány még több hónapig felfelé halad, nem érdemes abban reménykednünk, hogy egy-két hét alatt túljutunk ezen.

Az életünk nem olyan lesz, mint azt eddig megszokhattuk

- tette hozzá Orbán Viktor. Véleménye szerint a magyar jogrend alkalmas arra, hogy a kormányt eszközökkel ruházza fel a helyzet kezelésére és a kormány ezzel élni is fog.

Az ország eddig jól vizsgázott

A miniszterelnök szerint a magyar egészségügy fel van készülve erre a helyzetre. "Elegen vagyunk és képesek vagyunk arra, hogy annyi egészségügyi szakembert mozgósítsunk, amennyire szükség van." A szükséges eszközök rendelkezésre állnak, de a biztonság kedvéért további készleteket is elrendeltek.

Az ország eddig jól vizsgázott - konstatálta a miniszterelnök.

Miért nem zárják be az iskolákat?

Az iskolák részleges bezárására a magyarázat: egyelőre azért az egyetemek bezárását rendelték el, mert a járványt elsősorban külföldiek hozták be, ami a külföldiek között is terjed, az egyetemeken pedig sok a külföldi diák.

A koronavírus a gyerekeket nem fertőzi meg a jelenlegi ismeretek szerint. Orbán többször hangsúlyozta: nem a gyerekek vannak veszélyben, hanem az idősek. Ha azonban bármilyen jelét látják annak, hogy a gyerekeket is megbetegíti a vírus, akkor lépnek. Az embereknek 60-80 százaléka úgy fertőződik meg, hogy a vírus nem okoz betegséget, viszont minél idősebb valaki, annál súlyosabban a lefolyása a fertőzésnek - magyarázta a miniszterelnök.

Orbán szerint ha bezárják az iskolákat, akkor az a tanév végét is jelenti. Ebben az esetben a tanároknak fizetés nélküli szabadságra kell menniük. A kormány célja az, hogy minél kevesebb áldozat, illetve fertőzött beteg legyen.

Sokkal súlyosabb a helyzet, mint azt sokan gondolják

A miniszterelnök a gazdasági helyzettel kapcsolatban azt mondta: a helyzet sokkal súlyosabb, mint azt az emberek gondolják.

Fölmérhetetlenül súlyos következményekre kell számítani

- fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint a 2020-as és a 2021-es költségvetést is újra kell gondolni - igaz ez az önkormányzatokra és az intézményekre is.

A kormány kidolgoz olyan gazdaságvédelmi akcióterveket, amelyek egy-egy ágazatnak jelentenek majd segítséget, megoldást, mert a gazdaság leállása nem ugyanolyan mértékben sújtja a különböző ágazatokat. A leállt gazdaság újraindítását szolgáló, teljesen új megközelítésű gazdaságvédelmi akciótervet és azt szolgáló költségvetést kell elkészíteni - közölte Orbán Viktor kormányfő.