Kifogytak a magyar készletek, a hazai burgonya januárban végleg eltűnik a piacokról. Ez azt is jelenti, hogy opcióként csak az import áll majd rendelkezésre, amit viszont sokkal drágábban lehet csak beszerezni – mondta el Raskó György agrárközgazdász a Jazzy Rádió reggeli műsorában.

A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy a sertéshús ára mintegy 80 százalékkal emelkedik majd elsősorban az árstopok hatása miatt.

A fogyasztói ár ezeknél az alapvető élelmiszereknél ugyan rögzítve van, de miután a hazai készletek kifogynak, a sokkal magasabb import nagykereskedelmi ár borítékolhatóan jelentős veszteségeket okoz majd a viszonteladóknak. A piac törvényei szerint pedig a készletekkel fognak spórolni, így akár hiány is kialakulhat ezekből a termékekből.

A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség nemrég az élelmiszer-árstop azonnali kivezetésére kérte a kormányt, mert a szakmai szervezet szerint az intézkedés szerintük nem éri el a célját, és láthatólag nem mérsékelte az inflációt az élelmiszerek áraiban. 

A kormány nehezen engedi el az élelmiszer-árstopot, mint politikai csodafegyvert. Tavaly december közepén derült ki, hogy április 30-ig meg is hosszabbítja. A "befagyasztott termékek" ugyan továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek, de épp ez okozza az állandó hiányt és az üres polcokat - érvelnek az élelmiszerárstop kritikusai. 

Az ársapka közvetett hatásai már jobban megterhelik a családi büdzséket, mintha be sem vezették volna őket.

A nagy üzletláncok ugyanis a több ezer termékükön szét tudják osztani az árstop okozta veszteséget. Ugyanakkor már ezer körül lehet azoknak a kisboltoknak a száma, amelyek folyamatos veszteséget termelnek, hiszen a beszerzési és a fogyasztói ár közötti különbség finanszírozását képtelenek megoldani.