Az előző negyedévhez képest 11,3 százalékkal nőtt, az egy évvel korábbihoz viszonyítva 4,6 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A negyedévi összevetésből kiolvasható élénkülés kiugró és adhatna bizakodásra okot, ha nem egy rekordszintű 14,5 százalékos zuhanás korrekciója lenne, amit a koronavírus-járvány első hulláma, illetve az azzal járó korlátozások okoztak.

  • A most vizsgált harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest a legtöbb nemzetgazdasági ág teljesítménye bővült. A KSH értelmezése szerint ez azt is jelenti, hogy megindult a járvány okozta válságból való kilábalás.
  • A gazdasági teljesítmény előző év azonos időszakához mért csökkenését legnagyobb mértékben az információ, kommunikáció, illetve a pénzügyi szolgáltatások növekedése mérsékelte.
  • Vélhetően a belföldi turizmus is jótékony hatással volt a számadatokra, ez majd a később közölt részletes adatokból derül ki egyértelműen.
  • A nemzetgazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához viszonyítva az első három negyedévben 5,6 százalékkal csökkent a nyers adatok szerint.

A gazdasági kormányzat jelenleg éves szinten 6,4 százalékos zsugorodást vár, és a jövő évi kilátások is bizonytalanok. Abban a legtöbb piaci közgazdász is egyetért a Pénzügyminisztériummal, hogy nem érdemes egy gyors élénkülésre számítani, nagyobb a valószínűsége egy elhúzó kilábalásnak. Ennek előfeltétele, hogy 2021 második negyedévére magára találjon a gazdaság, amennyiben akkorra már előrehaladott állapotban lesz a Covid-19 vakcina terjesztése.

Addig azonban további korlátozások lesznek, több szektor szorul támogatásra és kiesnek az állami adóbevételek. Többek között ezért vált szükségessé a finanszírozási terv újabb módosítása és egy újabb 2,5 milliárd eurós devizakötvény kibocsátás.

A harmadik negyedévi részletes adatokat december 1-n közli a KSH. A statisztikai hivatal külön kiemeli, a koronavírus okozta járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet a gazdasági környezetben olyan, gyors változásokat eredményezett, amelyek az adatminőségre, a becslési módszerek eredményességére és a szezonalitásra egyaránt hatással vannak, ezeken keresztül a szokásosnál jelentősebb mértékben befolyásolhatják a jövőbeli revíziók nagyságát.