"Úgy tűnik, hogy az Ever Given március végi balesete és az ez által felerősödött ellátási láncokat érintő problémák áprilisban jelentkezhettek a gyártósorokon. A ma közzétett német ipari adat is komoly negatív meglepetést hozott, így talán kijelenthető, hogy a gyenge hazai teljesítmény mögött globális folyamatok húzódnak meg, nem pedig magyar sajátosságok" – mondta Virovácz Péter, az ING elemzője.

A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint éves viszonylatban 58,8 százalékkal nőtt az ipari termelés áprilisban. Ellenben márciushoz képest 3,2 százalékkal csökkent a termelés, ami törést mutat a kilábalási pályában.

QP | Quality Placement

A külső keresletet a gyors oltási kampány miatt fokozatosan kinyíló amerikai gazdaság és az amerikai költségvetési élénkítések is érdemben húzni fogják. Ugyanakkor már látszik az elhalasztott kereslet megjelenése, valamint a készletek feltöltése is, így a következő hónapokban további fokozatos élénkülésre számítunk az ipari termelésben, amit új – főleg az akkumulátorgyártáshoz és autóiparhoz kapcsolódó – kapacitások várható üzembe helyezése is támogathat – értékelte a helyzetet Suppan Gergely a Takarékbank vezető elemzője.

Ennek megfelelően idén az ipari termelés markánsan, akár 3 százalékpontnál nagyobb mértékben járulhat hozzá a GDP idei növekedéséhez a bank várakozása szerint.

Regős Gábor, a Századvég makrogazdasági üzletágának vezetője az MTI beszámolója szerint az áprilisi ipari adatot felemásnak nevezte. Kedvezőtlen fejlemény az ágazat havi alapú csökkenése, amely folyamat kapcsán kérdés, hogy csak átmeneti és a chiphiány, illetve a vírushelyzet erősödése okozta, vagy esetleg tartós marad - tette hozzá.

Összességében kedvezőek az ipari termelésre vonatkozó mostani kilátások - mondta Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. A járványhatás egyre jobban visszahúzódik és élénkülni látszik a kereslet. „Ugyanakkor egy esetleges újabb járványhullám nemzetközi szinten megtorpanást okozhat, emellett fennakadások vannak és lehetnek az alapanyag-ellátásban, ezt mutatja például a globális chiphiány is” - tette hozzá.