Eszerint 2021 februárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 414,4 ezer forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 275,6 ezer forint volt, mindkettő 9,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A bruttó keresetek a vállalkozások körében 8,9, a költségvetésben, az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseivel összefüggésben, 13,5 százalékkal nőttek

Így 2021. január–februárban a bruttó átlagkereset 412,7 ezer forintot, a nettó átlagkereset 274,5 ezer forintot ért el, mindkettő 9,7 százalékkal emelkedett az előző évinél.

2021. februárban:

  • A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete - a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél - 414 400, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 425 100 forint volt.
  • A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 275 600, a kedvezményeket is figyelembe véve 284 100 forintot ért el.
  • A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 9,8 százalékkal nőtt. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset pedig 9,5 százalékkal emelkedett az előző évihez viszonyítva.
  • A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 391 100 forintra becsülhető, ez 10,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

2021. január–februárban:

  • A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 412 700, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 423 400 forint volt.A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 274 500, a kedvezményeket is figyelembe véve 282 300 forintot ért el.
  • A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 9,7, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 9,4 százaléknőtt az előző évihez képest.
  • A bruttó átlagkereset az információ és kommunikáció szektorban volt a legmagasabb (711 800 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (250 100 forint).
  • A bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 424 700, a költségvetésben 390 800, a nonprofit szektorban 362 700 forintot ért el, ami 8,7, 13,4, illetve 8,2 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremelések – köztük az orvosi béremelés, a bírák, ügyészek és a bölcsődei dolgozók illetményemelése – hatására a költségvetés bruttó átlagkereset-növekedése meghaladta a nemzetgazdasági átlag növekedését.
  • A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 448 500, a nők esetében 377 800 forintot ért el, ez a férfiaknál 9,3, a nőknél 10,3 százalékos növekedést jelent egy év alatt.
  • A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 390 700 forintra becsülhető, ez 10,3 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
  • A reálkereset 6,6 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 2,9 százalékos növekedése mellett.