Decemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A piaci elemzők ennél alacsonyabb, 7,1-7,2 százalékos mutatóra számítottak.

A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,3 százalékkal nőttek, ezzel pedig megszületett a 2021 egészére vonatkozó inflációs szint, ami 5,1 százalék.

Ez egyben azt is jelenti, hogy nem november volt a 2021-es inflációs csúcs, illetve a csúcs inkább plató, lévén átlagban tizedet sem mérséklődött egy hónap alatt az áremelkedés dinamikája.

Éves összevetésben, 2021. decemberben:

  • Az élelmiszerek ára 8,0, ezen belül az étolajé 26,8, a liszté 23,7, a margariné 22,8, a kenyéré 15,2, a baromfihúsé 13,4, a tejé 12,1, a péksüteményeké 11,6, a munkahelyi étkezésé 9,9, az éttermi étkezésé 9,6 százalékkal nőtt.
  • A járműüzemanyagok ára 25,9, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 15,1 százalékkal lett magasabb.
  • A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 8,9, ezen belül a dohányáruk 12,7 százalékkal drágultak.
  • A tartós fogyasztási cikkekért 7,5, ezen belül a konyha- és egyéb bútorokért 15,3, a szobabútorokért 14,5, az új személygépkocsikért 8,4, a használt személygépkocsikért 7,2 százalékkal kellett többet fizetni.
  • A szolgáltatások díja 5,0 százalékkal emelkedett, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 14,5, a járműjavítás és -karbantartás 9,6 százalékkal került többe.

Hónapos alapon, 2021. novemberéhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,3 százalékkal nőttek:

  • Az élelmiszerek 1,4, ezen belül a tej 7,8, a tejtermékek 6,1, a száraztészta 3,4, a kenyér 3,1, a cukor 2,9, a baromfihús 2,7, a sajt 2,4, a tojás 2,3, a büféáruk 2,2, a liszt 2,0 százalékkal drágább, a kávé 3,2, a csokoládé, kakaó 1,6százalékkal olcsóbb lett.
  • A tűzifa ára 1,5, a palackos gázé 3,0 százalékkal nőtt.
  • A járműüzemanyagok ára 5,3 százalékkal csökkent.
  • A tartós fogyasztási cikkekért 1,1, ezen belül a használt személygépkocsikért 2,1, az új személygépkocsikért 1,3 százalékkal kellett többet fizetni.

Így 2021 egészében a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal nőttek. Ezen belül:

  • A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak 10,9 százalékkal.
  • Az egyéb cikkek ára 9,6, a tartós fogyasztási cikkeké 4,5, az élelmiszereké 4,1, a szolgáltatásoké 2,9, a háztartási energiáé 0,5, a ruházkodási cikkeké 0,2 százalékkal emelkedett.
  • A fogyasztói árak a nyugdíjas háztartások körében átlagosan 4,6 százalékkal nőttek.

Árindexek 2021. decemberben
MegnevezésElőző hó=100,0Előző év azonos hó=100,0
Fogyasztói árak100,3107,4
Harmonizált fogyasztói árak100,3107,4
Maginfláció (eredeti, szezonálisan kiigazítatlan)100,8106,4
Nyugdíjas fogyasztói árak100,4106,7
Forrás: KSH