Az adatok azt mutatják, hogy az agrárium 2011 óta folyamatosan felülmúlja az előző évi teljesítményét. A bruttó hozzáadott érték tavaly változatlan áron 21, folyó áron 11 százalékkal emelkedett - közölte a KSH.

Az előzetes adatok alapján 2014-ben a növénytermesztés kibocsátásának volumene 12 százalékkal emelkedett az előző évihez képest, miközben 8,6 százalékkal mérséklődött a termelői-árszínvonal. A kibocsátás szerkezetében meghatározó gabonafélék termesztésének volumene ötödével nőtt, a kukoricáé harmadával nagyobb, mint tavaly volt. Az ipari növények kibocsátása 13, a takarmánynövényeké 3 százalékkal bővült. A napraforgó és a repce kibocsátás is számottevően nőtt a 2013. évihez viszonyítva.

A kertészeti termékek termesztésének volumene 3,1 százalékkal elmaradt az előző évitől, a burgonyáé azonban 10, a gyümölcstermesztésé pedig közel 4 százalékkal emelkedett 2014-ben.

Az élő állatok kibocsátása 6,2 az állati termékeké 3,4 százalékkal nőtt, így az állattenyésztés teljes termelési volumene 5,3 százalékkal emelkedett a tavalyihoz képest, a termelői árak változatlansága mellett. A bővülést főként az emelkedő sertés-, baromfi-, valamint a tejkibocsátás eredményezte.

A nagyobb kibocsátás a folyó termelő felhasználás volumenét is megemelte, árindexe viszont csökkent. A két legjelentősebb tétel, az energia és a takarmányok ára csökkent, a többié nem, vagy csak mérsékelten emelkedett.

A termelési tényezők jövedelme 11, a vállalkozói jövedelem 13 százalékkal magasabb volt, mint a tavalyi. Így a termelési tényezők munkaerőegységre jutó reáljövedelme 9 százalékkal emelkedett.