Justus Daniels, a Tagesspiegel szerzője az Orbán Viktor harca az IMF ellen című írásában kiemelte: a magyar kormányfő egy nemzetközi hitel ügyében "populista ámítással" foglalkozik, "ahelyett, hogy megteremtené a sürgősen szükséges növekedést". Hozzátette: Orbán Viktor a nemzetközi pénzügyi világ ellen küzdő harcosként mutatja be magát, ennek a stratégiának a sikere azonban rendkívül bizonytalan. A miniszterelnök "már nem tudja kézben tartani az állami pénzügyeket", de nem akar az IMF-től hitelt - írta a Tagesspiegel szerzője.

Kifejtette: Magyarország a kilencvenes években "a térség mintaországa volt", jelenleg pedig "problémás eset". Orbán elutasítja az IMF által követelt reformokat, és ameddig rendelkezésre áll a viszonylag olcsó piaci alapú hitel, addig nem érdekelt komoly tárgyalásokban, és az IMF elutasításával a lakosság körében is egyetértésre talál.

Justus Daniels hozzátette: a régió más országaiban már sikerült megteremteni a növekedés feltételeit, aminek "egyik oka az IMF-fel fenntartott pragmatikus viszony", és míg a térség szinte valamennyi országa növekedést mutat, "Magyarország messze elmarad a várakozásoktól".

Úgy vélte: a kormány és az IMF közötti tárgyalásokból "a megtévesztések játéka" lett, és "Orbán megengedheti magának, hogy időhúzásra játsszon", mert az IMF nem vonja vissza tárgyalási ajánlatát. A kormány be akarja bizonyítani, hogy az IMF nélkül is be tudja indítani a gazdaságot, és ezért még azt az árat is hajlandó megfizetni, hogy a "gazdasági és politikai bizonytalanság miatt alig van beruházás", és az országot a stabilitás hiánya miatt a kisebb piaci sokkok is erősen sújthatják - írta a Tagesspiegel.