Nő az anyagi feszültség az aktív és a nyugdíjas lakosság között. A frissen közölt inflációs adatok alapján a portál kiszámolta, hogy míg átlagosan 2,32 százalékkal került többe az időseknek a vásárlás, a számlák kiegyenlítése január és május között, addig a teljes társadalmat lefedő átlagos infláció 2,22 százalék volt.

A nyugdíjakat januárban 3 százalékkal emelték, ebből kiindulva még korai felvetni, hogy év végén szükség lehet-e kiegészítésre. Ezt akkor utalják az időseknek, ha az év eleji emelés mértékét meghaladja az infláció az őszig tartó időszakban - írja az Mfor, amely szerint míg a nagy infláció 2,8 százalék volt, addig a nyugdíjas infláció csak 2,6 százalékot ért el.

Az üzemanyagot nem számítva, főként azoknál a területeknél emelkednek jobban az árak - mint például a termékkörökben, szolgáltatásoknál -, amelyekből az idősek többet fogyasztanak.

A nyugdíjemelésről a jövő évi költségvetés tárgyalása alapján vannak már sejtések.

A fotó forrása: Shutterstock.