Megdöbbent az Akadémiai Dolgozók Fóruma az MTA és az ITM közös szándéknyilatkoztán, amelyben az MTA tárgyalódelegációja elfogadta a kutatóhálózatok kiszervezését - írja a hvg.hu, hozzátéve, hogy más pontokban viszont inkább az Akadémia érdekei érvényesülhettek.

A kutatóhálózatokban dolgozókból létrejött csoport szerint a megállapodásban megfogalmazott elvek ellentmondanak az MTA decemberi közgyűlésén illetve februári elnökségi ülésén elfogadott határozatokkal. Mindkettő kimondta a kutatóhálózatok "házon belül" tartását.

Éppen ezért a Lovász László elnök és Palkovics László miniszter által aláírt nyilatkozatot nem tudják másként értékelni, mint az akadémiai dolgozók közössége és a magyar tudományosság számára legfontosabb kérdésben történő megfutamodást - idézi a portál az ADF Facebookon közzétett nyilatkozatát.

A szervezet szerint ha a kutatóhálózatok elkerülnek az MTA-tól, a nyilatkozatban vállalt ígéretek a világos, hosszú távú stratégia mentén működésről és az új irányítási rendszerről értelmezhetetlenek és a kutatóhálózat dolgozói számára semmilyen biztosítékot nem jelentenek, a tudományos és szervezeti integritás és szakmai függetlenség megőrzésére sincs garancia.

Azt gondolják, miután Lovász László elnök is aláírta a nyilatkozatot, az nyomásgyakorlás az MTA elnökségére. Az Akadémiai Dolgozók Fóruma azt követeli, az elnökség utasítsa el a megállapodást, és az ebben a formában ne kerüljön a közgyűlés elé. Azt is követelik, hogy a jövőben a tárgyalások a nyilvánosság előtt folytatódjanak.