Összesen 594 budapesti (25 százalék) és vidéki (75 százalék) gazda árulta el, hogy hogyan tartja otthon kedvencét és miért gondolja magát felelős gazdinak.

Ocztos Panka kutyakiképző szerint nagyon jó aránynak számít, hogy minden negyedik gazdi viszi kutyasuliba kedvencét. “Én az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva arra számítottam, hogy a gazdik 80 százaléka kihagyja a kutyaiskolát, mert nem engedheti meg magának, vagy nincsen rá ideje. A sulinál azonban fontosabbnak tartom, hogy a gazdi biztosítsa a megfelelő táplálkozást és mozgást az állat számára. Sokszor azzal találkozom, hogy nem tudja, hogy mekkora a kutya mozgásigénye, vagy nem kap megfelelő minőségű tápot. A suli csak ezek után jön a sorban.”

Valamivel több budapesti viszi kutyaiskolába kedvencét, ami Vladár Bence állatorvos szerint részben annak köszönhető, hogy míg Budapesten inkább társnak tartják a kutyát, addig vidéken még mindig a házőrző szerep van központban. Egy házőrző kutyát pedig nem feltétlenül kell “annyi mindenre” megtanítani.

A válaszadók 99 százaléka behívhatónak tartja a kutyáját és szerintük a legtöbb kutyasétáltatós konfliktus a dominancia eldöntése miatt alakul ki. “A veszélyes helyzetek többnyire amiatt vannak, mert a gazda nem ismeri eléggé a kutyáját és nem tudja őt kontroll alatt tartani” – mondta Ocztos.

“Más dolog az, hogy otthon, ha hívjuk, hogy ebédidő van odajön hozzánk, és más az, amikor kint a szabad téren elengedjük és egy ismeretlen kutya, vagy bármi más miatt vissza akarjuk hívni. Gazdiként szerintem érdemes elgondolkodnunk azon, hogy vajon minden helyzetben szót fogad-e nekünk a kutya, vagy csak akkor, amikor kevés inger éri.”

Jutalomfalat mellé házi koszt is jár

Bár egyre több országban hódít a vegán étrend az állatoknál, szerencsére még mindig a hagyományos eledeleket részesítik előnyben. “Ezek a trendek szinte minden esetben csak ártanak az állatnak, súlyos hiánybetegségeket, bélproblémákat és allergiát okoznak.” - jegyzi meg Vladár.

Ha állateledel vásárlásról van szó, a gazdik először az összetevők és az állat kora alapján választanak és csak utána nézik meg, hogy mennyibe kerül, 70 százalékuk pedig nem veti meg a házi kosztot sem, de szigorúan csak 1-2 alkalommal kapnak belőle a kedvencek.