Arról nincs információja a lapnak, hogy hányan jelentkeztek a posztra, a pályázókat július 12-én hallgatják meg, az új főigazgató pedig augusztus 1-jén áll munkába - írta a Mandinerre hivatkozva a hvg.hu.

L. Simont 2021. április 15-től a Magyar Nemzeti Múzeum megújításáért és a múzeumi integrációért felelős miniszteri biztosnak nevezte ki Kásler Miklós kultúráért is felelős miniszter.

Amennyiben az egykori kulturális államtitkárt nevezi ki múzeumigazgatónak Kásler Miklós Emmi-miniszter, akkor összeférhetetlenség miatt le kell mondania a képviselői mandátumáról, a helyére más listás jelöltet kell megneveznie a Fidesznek. Ugyanakkor a múzeumi miniszteri biztosi munkáját a főigazgatóság mellett is tovább folytathatja - írta a Mandiner.

L. Simon közzétette a pályázatát az oldalán, ebben meghatározta a célkitűzéseket. Többek között a tervei között szerepel a múzeumnak az emlékezetpolitikát aktívan formáló, a közéletben és a nyilvánosságban hangsúlyosan jelen levő intézménnyé formálása. A képviselő szerint, nem arról van szó, hogy átpolitizálják a múzeumi munkát, hanem hogy felkarolandó témákat, ügyeket szállítanak a kormányzati emlékezetpolitikának, illetve hogy a kormányzat számára is fontos kérdéseket szellemileg előkészítsék.