Egy hétfőn benyújtott egyéni képviselői törvényjavaslat lényegében egyik napról a másikra megszüntetné a két évtizede működő lakástakarék-pénztári szerződések állami támogatását. A parlament kedden kivételes eljárásban tárgyalja a javaslatot, amely így ezen a héten, akár már szerdán életbe léphet. (Cikkünk megjelenése után a törvénymódosítást a parlament kedden elfogadta és szerdán hatályba lép.)

A lakástakarék-pénztári konstrukciók az egyik legjobb hozamú megtakarítást jelentik a piacon, a legrövidebb 4 év körüli futamidők esetében 10-12 százalék van az éves hozam. Ez elsősorban a jelentős, évi 30 százalékos, maximum 72 ezer forintos állami támogatásnak köszönhető.

QP | Quality Placement

Az 1996 óta létező lakás-takarékpénztárakról szóló törvény azonban nem csak az egyéni takarékoskodóknak biztosított állami támogatást, hanem a felújítást tervező és arra spóroló társasházaknak. A most még érvényes jogszabály szerint a társasházak esetén az szintén 30 százalékos állami támogatás maximuma a lakások számától függ:

  • 108 ezer forint 2-4 lakásos épület esetén,
  • 144 ezer forint 5-30 lakásos épület esetén,
  • 180 ezer forint 31-60 lakásos épület esetén,
  • 216 ezer forint 61-120 lakásos épület esetén,
  • 252 ezer forint 121-180 lakásos épület esetén,
  • 288 ezer forint 181-240 lakásos épület esetén,
  • 324 ezer forint 241-nél több lakásos épület esetén.

A hétfőn benyújtott törvénymódosító javaslatból viszont nem derült ki egyértelműen, hogy a társasházi lakástakarék-szerződéseknél mi várható. A Napi.hu pénzügyi blogjának, a Bukszának név nélkül nyilatkozó banki forrás azt mondta, hogy az első értelmezésük szerint az állami támogatás a társasházi konstrukcióknál is megszűnhet. A törvénymódosítás ugyanis nem teljesen egyértelmű, mert a következő szerepel benne: "A lakástakarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény módosításáról szóló 2018. évi ... törvény hatályba lépését követően kötött lakás-előtakarékossági szerződés esetében a lakáselőtakarékoskodót a 21. § szerinti állami támogatás nem illeti meg." A törvény 6. paragrafusa pedig a lakásszövetkezeteket és társasházakat is a 'lakás-előtakarékoskodók" közé sorolja, ugyanakkor a törvénymódosítás csak a 21. paragrafus szerinti állami támogatást szünteti meg. A társasházak állami támogatása pedig a 22. paragrafusban van részletesen felsorolva. A törvénymódosító javaslat akkor lenne teljesen egyértelmű, ha a 21. és 22. paragrafus szerinti állami támogatást is megszüntetné, de a mostani változatban ez nincs benne.

A Napi.hu megkereste az állami támogatásokat a költségvetésen keresztül biztosító Pénzügyminisztériumot és a parlament gazdasági bizottságát, amely a törvényjavaslatról már tárgyalt és kerestük Bánki Erik fideszes képviselőt is, aki a javaslatot benyújtotta. Arról érdeklődtünk, ha a módosító javaslat hatályba lép a jelenlegi formájában, akkor a társasházi lakás-takarékpénztári szerződéseknél is megszűnik-e az állami támogatás. Kedden délután kiderült, hogy a valamennyi lakástakarék-szerződésnél megszűnik az állami támogatás, így a társasházi lakástakarék-szerződéseknél is, igaz, ez az időközben kihirdetett   törvényből továbbra sem derül ki egyértelműen.

Fotó: KummerJános / Napi.hu