Tovább nőtt az olló a lakáspiac két oldala közt, és olyan új egyensúly van kialakulóban, ami már az árakra is komolyabb hatással lehet. A keresleti-kínálati olló Csongrád-Csanád, Fejér és Győr-Moson-Sopron vármegyében nyílt a legszélesebbre, több mint 100 százalékpontos volt az eltérés.  A jelenlegi helyzet lépéskényszerbe hozhatja a lakáseladókat, ennek eredményeként új egyensúly alakulhat ki a piacon. 

A várakozásoknak megfelelő produkciót nyújtott a lakáspiac februárban, a kereslet továbbra is sokkal visszafogottabb,  mint egy évvel korábban, a kínálat viszont jóval bővebb – állapítja meg az ingatlan.com értékelése. 

Jókorát hízott az eladó lakások állománya

„A magas hitelkamatok miatt sokan még mindig óvatosak a lakáspiacon, azaz tartózkodnak a vásárlástól. Ezt jelzi, hogy az eladó használt lakóingatlanok iránti érdeklődés éves szinten 48 százalékkal esett vissza idén februárban. Miközben egyre több lakás és ház található a piacon, azaz a kínálat egyre szélesebb. Az eladásra váró lakóingatlan-hirdetések száma 32 százalékkal 130 ezer fölé nőtt” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője utalva az egymással teljesen ellentétes lakáspiaci folyamatokra. Februárban közel 30 ezer eladó lakás- és házhirdetést adtak fel a tulajdonosok és ingatlanközvetítők.

Kép: Ingatlan.com

Kényszerhelyzetbe kerülhetnek az eladók

Ahogy a korábbi hónapokban, így februárban is lényeges eltérések voltak az országon belül a különböző vármegyékben. A keresletnél 25-53 százalékos a csökkenés, míg a kínálatot tekintve 19-67 százalékos a növekedés, vagyis utóbbinál jóval nagyobb a szórás a vármegyék között.

Ez látszik a keresleti, kínálati olló alakulásából is. Csongrád-Csanádban, Fejérben és Győr-Moson-Sopronban volt a legnagyobb differencia: a szóban forgó vármegyékben az érdeklődés 42-52 százalékos hanyatlásával párhuzamosan 54-67 százalékkal szélesebb lett a kínálat, vagyis a két oldal között több mint 100 százalékpontot meghaladó különbség látható. Míg Budapesten az majdnem 50 százalékos keresletcsökkenést közel 20 százalékos kínálat bővülés kísérte. 

Balogh László szerint a vevők már eddig is jó alkupozícióban voltak a csökkenő kereslet és bővülő kínálat miatt, de ez a felállás idén tartósan fennmaradhat. Emiatt az eladók lépéskényszerbe kerülnek, ha szeretnének túladni az ingatlanukon. Ennek eredményeként pedig új egyensúly alakulhat ki a lakásárak szintjében is.