A családi otthonteremtési kedvezmény 2015-ös indulása óta tavaly volt a legnagyobb az érdeklődés az állami támogatás iránt: a csokot és a falusi csokot is egybeszámítva, a múlt év utolsó három negyedévében a megkötött szerződések száma rendre meghaladta a tízezret - közölte Tállai András.

2015. július 1. és 2021. december vége között mintegy kétszázezer kérelmet fogadott be az állam, összesen majdnem 660 milliárd forint értékben. Ebből a csok keretei között 152 ezer család szerződött 450 milliárd forintra, a falusi csokkal pedig további huszonhatezer család jutott hozzá több mint 140 milliárd forinthoz.

Tálai András arról is beszélt, hogy az adó-visszatérítési támogatás címén több mint százmilliárd forint jutott a családokhoz, a lakáscélú kölcsöntartozással rendelkező, további gyermeket vállaló családok törlesztési támogatására fordított állami kiadás pedig elérte a 63 milliárd forintot.

Szintén a családok támogatását szolgálja az ötszázalékos lakásáfakulcs, a csokot igénylő családoknak járó illetékmentesség, továbbá a múlt év elején útjára indított otthonfelújítási program is - nyilatkozta a MAgyar Nemzetnek az államtitkár.