A feldolgozóipar és a szolgáltató szektor aktivitását jelző átfogó BMI Németországban négyhavi mélypontra, 56,1 pontra csökkent júniusban a májusi 57,4 pontról, de változatlanul erős konjunktúrát jelez - hangsúlyozza a Markit. A gazdaságkutató azt várja, hogy Európa legnagyobb gazdaságának teljesítménye az idén 2 százalékkal nő, 2011 óta a legnagyobb ütemben - írja az MTI.

A BMI 50 pont fölötti értéke a vizsgált gazdasági ágazat teljesítményének növekedését, 50 pont alatti értéke pedig zsugorodását mutatja.

Az enyhe gyengülés mögött elsősorban a szolgáltató szektor aktivitásának mérséklődése áll, ahol a BMI 55,4 pontról 53,7 pontra esett. A feldolgozóipari BMI alig csökkent, 59,3 pontra süllyedt a májusi 59,5 pontról.

A szolgáltatóipar teljesítményének lanyhulása okozta a francia BMI csökkenését is, az átfogó index öthavi mélypontra, 55,3 pontra esett a májusi 56,9 pontról. Az elemzők csupán 56,7 pontra számítottak. A szolgáltató szektorban júniusban 55,3 pontra süllyedt a BMI az előző havi 57,2 pontról, miközben a feldolgozóipari BMI 53,8 pontról 55,0 pontra emelkedett.

A Markit szerint az adat azt vetíti előre, hogy a francia bruttó hazai termék a második negyedévben 0,5 százalékkal bővül az első negyedévhez viszonyítva, az év egészében pedig 1,5 százalékkal nő a GDP 2016-hoz képest.

Az euróövezet egészében 56,8 pontról 55,7 pontra csökkent a BMI, ezen belül a szolgáltatóipari BMI 54,7 pontra esett a májusi 56,3 pontról, a feldolgozóipari index viszont 58,3 pontról 58,5 pontra kúszott föl.

A gazdasági aktivitás valamelyes lanyhulása ellenére az euróövezet 19 országa a júniussal végződött három hónapban hat éve a legnagyobb növekedést mutatja fel, a GDP negyedéves összevetésben 0,7 százalékkal bővül az első negyedévi 0,6 százalékkal szemben - emelte ki Chris Williamson, a Markit vezető közgazdásza.