Tavaly 1192 új jogszabály (törvény, kormány-, miniszteri vagy egyéb rendelet) jelent meg - derül ki a Wolters Kluwer Kft. jogtárának adataiból. 2016-ban 1235 2015-ben pedig 1300 volt ez a szám.

Összesen 40 004 oldalnyi Magyar Közlöny jelent meg tavaly, amely kevesebb, mint fele a 2016-os 86 578 oldalnak. Az utóbbi nyolc év jogalkotási terjedelmét vizsgálva a 2017 a középmezőnyben helyezkedik el, ennél több közlönyoldal 2016-on kívül csak 2011-ben (42 242) és 2013-ban (90 345) jelent meg.

Már 2016 év végén várható volt, hogy az új Polgári perrendtartás és az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény jelentős jogszabályváltozásokat hozni 2018. január 1-jei hatálybalépésével a jogrendszerben. Tavaly e törvényekhez csatlakozott a szintén 2018. január 1-jén hatályba lépő közigazgatási perrendtartás, az ügyvédi tevékenységről szóló törvény, a nemzetközi magánjogról szóló törvény, az adózás rendjéről szóló törvény és az adóigazgatási rendtartásról szóló törvény.

Meglepően intenzív volt azonban az év utolsó pár napja. A két ünnep közötti időszakban, az év utolsó három munkanapján (december 27-29) összesen 10 Magyar Közlöny jelent meg (összesen 233 Magyar Közlöny volt 2017-ben), több mint 4200 oldal terjedelemben, vagyis az éves közlönyoldalak 10,5 százaléka erre a pár napra korlátozódott. Hasonlóan intenzív volt az elrendelt jogszabályváltozások száma is. A három nap alatt összesen 966 jogszabály módosítását és 218 jogszabály hatályon kívül helyezését rendelte el a jogalkotó.