Feljelentést az ügyészségnél Lázár János tárcavezető a Welt 2000 Kft. ügyében, amely korábban jelentős informatikai fejlesztéseket végzett a magyar kormány számára. A 2000-es évek elején a cég dolgozta ki az uniós pályázatkezelő elektronikus rendszert. Azonban a hónap elején az Európai Bizottság levélben jelezte a kormánynak, hogy 18 milliárd forintnyi uniós támogatás visszatérítésére kötelezheti Magyarországot a források szabálytalan felhasználása miatt.

A miniszter a csütörtöki kormányinfó arról számolt be, hogy nyolc szerződésről van szó. A kifogásolt tételeket állítása szerint mind az előző, Gyurcsány- és Bajnai-kormányok alatt kapta a cég.

Lázár emellett azt állította, hogy azok, akik a Welt 2000 szabálytalan szerződéseiről döntöttek jelenleg az Altusnál dolgoznak. A cégről elmondta, ez jelenleg is Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök érdekeltségéhez sorolható.

Az Európai Unió problémája az a szerződésekkel, hogy azokat verseny nélküli meghívásos eljáráson nyerte el az informatikai cég. Miközben már a másodiknál jelezték a pályázat lebonyolítójának, hogy más cég is alkalmas lehet a munka elvégzésére, mégsem hívtak másik szereplőt.

A magyar Közbeszerzési Döntőbizottság még 2004-ben kimondta, hogy az ajánlatkérő kormányzati szerv megsértette a közbeszerzési törvényt. A dolgot tetézte - derül ki a bizottsági levélből - hogy a magyar ajánlatkérő szervek a tulajdonjogot fokozatosan átadták a Welt 2000 Kft-nek. Így az állam előnytelen helyzetbe került az akkor még magántulajdonban levő céggel szemben