Készül az új, állami beruházásokról szóló törvény is, amely a terveink szerint január 1-jétől teljesen új világot teremt Magyarországon az állami, önkormányzati beruházások tekintetében – mondta Lázár János a hódmezővásárhelyi Rádió 7-nek.

Új beszerzési rendszerben, új pályáztatási rendszerben, új tervezési rendszerben, új elszámolási rendszerben új pénzügyi-gazdasági viszonyokat fogunk teremteni, tiszta vizet öntünk a pohárba – fogalmazott az építési és beruházási miniszter, aki szerint így sokkal átláthatóbb, sokkal egyszerűbb, az állam érdekeit sokkal jobban védő rendszer fog születni – idézi az interjút a 24.hu.

A legfontosabb, hogy az államnak olyan beruházásokat kell most és a jövőben is támogatnia, amelyek a társadalom javát szolgálják és gazdasági növekedést is jelentenek, vélekedett Lázár, majd hozzátette, számára prioritás az állami beruházásoknál a pontosabb előkészítés, hatékonyság-növelés, a közérdek jobb védelme.

Ez alatt azt értem, hogy jobban meg kell tervezni, hogy hol építünk iskolát, mekkora iskolát építünk, mekkora uszodát építünk, milyen közinfrastruktúrákat hozunk létre – szögezte le Lázár.