A kormány úgy gondolja, hogy ha 4,5-5 millió ember dolgozik az elsődleges munkaerőpiacon Magyarországon, akkor 100 ezer embert az ország el tud tartani. Az eltartás azonban nem szociális segélyt jelent, hanem közmunkát.

Lázár János ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy mikor a közmunkaprogramot elindították, akkor volt, hogy 400 ezeren voltak státuszban, most pedig mintegy 160 ezren.

Négysávos út épül

Lázár János arról is beszélt, hogy a kormány négysávos út megépítéséről döntött Törökszentmiklós, Püspökladány és Berettyóújfalu között, a beruházás várható költsége 100 milliárd forint

Szolnokot össze kívánják kötni az M0-ás körgyűrűvel - tette hozzá.

Hadigondozottak

Beszámolt arról is, hogy mintegy 74 ezer hadigondozott havi juttatását 8550 forintról 10 ezer forintra emelik.

A kép forrása: MTVA