A növekvő olvasási kedv hatással lehetett a kiadott művek számának emelkedésére. 2010 óta tavaly jelent meg a legtöbb könyv (14 700), ugyanakkor a példányszámok évek óta csökkennek – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) A könyvkiadás jellemzői című elemzéséből.

Az Európai Könyvkiadók Szövetségének (Federation of European Publisher – FEP) felmérése alapján az online válaszadók szerint a Covid19-járvány miatti bezártság növelte az olvasási kedvet, a világ népességének 33 százaléka több könyvet olvasott tavaly, mint az előző évben.

Magyarországon az MKKE és a Tárki közös felmérése alapján ez az arány 31 százalék. A hazai könyvkiadásban évek óta tendencia, hogy a kiadók egyre több könyvet adnak ki, egyre alacsonyabb példányszám mellett, szükség esetén többszöri utánnyomással. A kiadott művek száma 2010 óta 12–14,7 ezer között alakult, 2020-ban volt a legmagasabb (14,7 ezer).