Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Ház a szokásoknak megfelelően 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdi munkáját. Interpellációk, azonnali kérdések és kérdések ezúttal sem hangzanak el, arra ugyanis a frakciók megállapodása alapján a kormány megalakulásáig várni kell.

A képviselők az előzetes napirend alapján először véleményezhetik, majd el is fogadhatják az új kormányszerkezetről szóló javaslatot, amelyről a korábbiakban a bizottságokban folyt részletes vita.

A Fidesz-KDNP kezdeményezésére a Miniszterelnökség is minisztériummá alakul a Belügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Földművelésügyi Minisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, az Igazságügyi Minisztérium, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium mellett. A Miniszterelnökséget az előző ciklusban vezető Lázár János korábban azt közölte, Orbán Viktor miniszterelnök június 6-án mutatja be új kormánya tagjait.

A parlament előzetesen rövidre tervezett ülésén néhány mentelmi ügyben is döntés várható.