Látogatóközpont, kilátó és borteraszok is épülnek a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által biztosított egyedi támogatásból a Balatonboglártól délre, három kilométerre található Szőlőskislakon. Nem túlzás azt állítani, hogy ez a terület a Légli testvérek birodalma - írja a 24.hu. Légli Géza, az ország egyik meghatározó borásza közel 20 hektáron gazdálkodik itt, és van három kiadó apartmanja is.

Légli Ottó a Borászok borásza díj és az Év Bortermelője díj korábbi nyertese. Elnöke a Szőlőskislaki Részönkormányzatnak és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának, tagja a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány kuratóriumának, a Fidesz-KDNP boglári önkormányzati képviselője. A harmadik testvér, Légli Attila keramikus, a szőlőskislaki Légli Kerámia Manufaktúra alapítója.

QP | Quality Placement

Habár az MTÜ oldalán nyoma sincs az állami támogatásnak, Mészáros Miklós, Balatonboglár fideszes polgármestere bejelentette a Facebookon, hogy az állami turisztikai ügynökség közel 800 millió forint hozzájárulásával turisztikai attrakció épül a János-hegyen. A támogatásból utakat építenek, villamosítanak, valamint egy látogatóközpontot is felhúznak, a konzorciumi partnerek segítségével pedig borteraszokat nyitnak.

Egy tavaly év végi polgármesteri határozatból tudható, hogy négy konzorciumi partnerrel dolgozik együtt az önkormányzat, és mind a négy a Légli család cége. Légli Ottó arról beszélt, hogy a beruházás több fontos célt szolgál, például hogy a gazdák „egyáltalán meg tudják közelíteni a munkahelyüket, konkrétan a szőlőjüket”. Kiderült az is, hogy „pormentes út” épül, valamint hogy „körülbelül 30 ingatlan élt az áramigénylés lehetőségével”. A hírportál értesülései szerint az ingatlanok jelentős része Légliék tulajdona.

Pontosítás

A támogatás zömét (551 millió forint) a Balatonboglári Önkormányzat nyerte el a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által biztosított egyedi támogatásból - közölte a cikk megjelenése után a Balatonboglári Önkormányzat és a Légli család.

Ennek az összegnek túlnyomó részét útépítésre és közművek létesítésére fordítják, mivel a szőlőskislaki szőlőhegyen máig nincs kiépített út és közművek sem, annak ellenére, hogy 8-10 bortermelő rendelkezik ott művelt szőlőterülettel.

A borturisztikai létesítmények kapcsán, annak fenntartási és működtetés feltételeit megismerve viszont a területen érintett bortermelők zöme úgy döntött, hogy nem kíván élni a lehetőséggel, nem fog részt venni a projektben. Ezeket ugyanis a megvalósulást követő legalább 5 éven keresztül biztosítani kell.

A látogatóközpontot, élményösvényeket az önkormányzat építteti meg.