Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 2008 és 2015 között zajló kutatás arra volt kíváncsi, hogy az EU 20 és 74 év közötti lakossága mennyi időt tölt a képernyők előtt. Ez nem csak a tévét jelenti, hanem a számítógépes játékokat, illetve mindent, amit egy képernyő előtt végzünk, legyen szó akár netezésről.

A listát a görögök vezetik, akik bizony napi három óránál is többek töltenek a képernyők előtt, de nem sokkal vannak tőlük lemaradva a belgák sem.

Érdekesség, hogy Magyarország bizony az élmezőnyben helyezkedik el, az uniós statisztikai hivatala szerint ugyanis napi 2 órát és még 48 percet töltünk képernyők előtt ülve.

Az adatokat böngészve jól látszik, hogy a térségünkből a románok és az osztrákok is jóval kevesebbet töltenek különböző monitorokat bámulva, nem beszélve az olaszokról, akik mindenkinél jóval kevesebbet időt szánnak ilyen tevékenységre. (Durván internetfüggők a mai fiatalok.)

Tízből 9 embernek kell a monitor munka után is

A kutatás arra is kíváncsi volt, hogy a részvevők hány százaléka az, aki nem bírja ki, hogy munka után leüljön a tévé vagy számítógép elé. Ebből a szempontból is a görögök "nyerték" a versenyt, hiszen ott a válaszadók 91,5 százaléka számára ez a mindennapi tevékenység szerves része.

A magyaroknak a 90,1 százaléka nyilatkozott így, amivel nyolcadikak lettünk az uniós rangsorban, épphogy elmaradva a norvégoktól (90,8 százalék), de megelőzve a hollandokat (89,6 százalék).

A statisztikából az is kiderül, hogy a legkevésbé a franciák (84,2 százalék) érzik kötelezőnek legalább egyszer leüljenek naponta a képernyők elé, megelőzvén az olaszokat (84,5 százalék) és a törököket (85,1 százalék).

Amennyiben csak azokat a válaszadókat vetjük össze, akik végeznek ilyen tevékenységet és nem az összes választ, úgy már a belgák töltenek a legtöbb időt a képernyők előtt, egészen pontosan 3 órát és 17 percet. Őket a görögök (3:14), a britek (3:10) és a magyarok követik (3:06).

Abban viszont nincs különbség, hogy ennek a listának a végén is az olaszokat látjuk (2:18), akiket az osztrákok (2:39) és a törökök (2:41) követnek.

Fotó forrása: AFP PHOTO / JOHN MACDOUGALL