A közlemény emlékeztet: Petykó Zoltán már kinevezésekor egyértelműsítette, hogy csak addig vállalja a feladatot, amíg az NFÜ szervezete képessé nem válik a Magyarország rendelkezésére álló fejlesztési források teljes befogadására.

Petykó Zoltán

A mintegy 8200 milliárd forintos összeg közel 100 százalékára már kiírta a pályázatokat az NFÜ és 95 százalékát már le is kötötte, vagyis Petykó Zoltán az eredetileg tervezettnek megfelelően nyújtotta be lemondását - hangsúlyozza a közlemény.

Petykó Zoltán ezután elsősorban az üzleti életben kamatoztatja majd szakértelmét, de a MAVIR felügyelőbizottságának elnökeként és a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. igazgatósági tagjaként továbbra is fontos feladatokat lát majd el a kormányzat számára - olvasható a közleményben.