A Napi Gazdaság cikke.

Hétfőn várhatóan benyújtják az országgyűlésnek azt a határozati javaslatot, amely kötelezné a kormányt arra, hogy amennyiben január 15-ig nem születik megállapodás az agrártárca közvetítésével a beszállítók és a kereskedelmi láncok közötti vitában, akkor törvényben rendezze a vitás kérdéseket - mondta el a Napi gazdaságnak Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) államtitkára a szerdai, a beszállítói és a kereskedelmi érdekképviseletekkel folytatott tárgyalásokat követően. Véleménye szerint ezt a határozatot előreláthatólag még ebben az ülésszakban megszavazza a ház.

Az államtitkár úgy látja, a két tárgyaláson főként a problémafölvetés dominált, és mindkét fél szerint további, tényfeltáró pontosításra szorul a tárca által kidolgozott 18 pontos megállapodástervezet. Ezért várhatóan december 15-20. között újabb egyeztetések lesznek, az FVM elképzelése szerint elsőként a tegnapihoz hasonlóan külön-külön, majd ezt követően valamennyi érintett részvételével. Ezen minden probléma asztalra kerülhet, hogy végrehajtható megállapodás szülessen - fogalmazott az államtitkár.

Az FVM elsőként a beszállítókat, illetve a korábban két lánc raktárbázisa előtt is demonstráló állattartókat képviselő szervezetekkel tárgyalt: ezen több - például a tej, a vágóállat és hús, a baromfi és a zöldség-gyümölcs - terméktanács, mezőgazdasági érdekképviselet és az élelmiszer-feldolgozók érdekvédelmi szervezete is részt vett.

Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács alelnöke és demonstrációs bizottságának vezetője szerint a résztvevők - mivel az valójában egy kétoldalú, a tárca és a kereskedelmi láncok közötti szerződés lenne - javarészt csak véleményezték és kiegészítették a szaktárca által készített megállapodás szövegét. Legtöbben az ellenőrzésre és az egyezséget megszegőket sújtó szankciókra vonatkozó részeket hiányolták belőle, emellett sok esetben a már meglévő pontokat is pontosították, a kiegészítésekről azonban Istvánfalvi nem kívánt részleteket elárulni. Azt azonban elmondta, hogy az FVM és a kereskedők közti megállapodást tulajdonképpen támogatják, mivel meglátásuk szerint jelenleg a gyors és jó megállapodás lenne mindkét fél érdeke. Ezért folytatják az egyeztetéseket erről és a vészhelyzetre készített törvénytervezet tartalmáról. Nem került szóba az egyeztetésen a demonstráció, sem annak folytatása. Mivel erről még nincs közös döntés, január 15-ig nem valószínű, hogy folytatnánk az akciókat - válaszolta lapunk érdeklődésére Istvánfalvi Miklós.
QP | Quality Placement