Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A napokban azután került nyilvánosságra egy januári, a Honvédkórház SBO-jához köthető haláleset, hogy az elhunyt beteg háziorvosa elszántan megpróbálta felderíteni a körülményeket, majd miután közönybe, hárításba, elutasításba ütközött, nyílt levelet írt az intézmény vezetőjének, amelyben No go zónának nevezte a Honvéd SBO-ját. A halállal végződő esetnél a háziorvos szerint  az osztályt vezető Zacher Gábor volt az, aki érdemi vizsgálat nélkül küldte haza az idős asszonyt - idézi fel az eseményeket a portál.

A levélben, melynek teljes szövege itt olvasható, a háziorvos leírja részletesen, hogyan utalta be vérmérgezés gyanúval az ügyelet az asszonyt, ahonnan szakmaiatlan beutalásra hivatkozva hazaküldték, másnap pedig már hiába vitte vissza a mentő, és próbálták megmenteni az életét, szepszisben meghalt.

A levélben a háziorvos a Honvédkórháztól rettegő betegekről ír, s kijelenti, hogy orvosi esküjével ellentétes oda küldeni bárkit is.

Az eseményeket követően a sürgősségi osztályt vezető Zacher Gábornak felkínálták a lemondás lehetőségét, amit el is fogadott.

Miután a hír több portálon is megjelent, a Zoom.hu már arról írt, telefonon elérték az osztályvezetőt, aki kacsának minősítette a hírt, s közölte, továbbra is ő vezeti az osztályt.

Zacher osztályán az utóbbi időben több tragédiáról is hírt adtak, decemberben egy 58 éves nő vesztette életét, mert öt órát várt a sürgős szívműtétjére, januárban egy 58 éves férfi került túl későn a műtőbe, miután fél napig az SBO-n haldoklott.

A Honvédkórház és különösen az SBO túlterheltsége köztudott, az egészségügyben dolgozók szerint ezek az esetek egyértelműen a rendszer hibás működését, rendszerhibát jeleznek, amelyért most az osztályvezető egy személyben viszi el a balhét. Előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz azonban, most már csak a választások után a valós okokkal is foglalkozni.

Cáfol a HM

A Honvédelmi Minisztérium visszautasítja mindazokat a híreszteléseket, amelyeket az MH Egészségügyi Központ Sürgősségi Betegállátó Centrumával kapcsolatban terjesztenek egyes médiumok.
Dr. Zacher Gáborral, az MH Egészségügyi Központ (Honvédkórház) Sürgősségi Betegellátó Centrum (SBC) osztályvezető főorvosával szemben töretlen a Honvédelmi Minisztérium és kórház vezetésének bizalma, a kórházi szakmai munkájával elégedettek, és a továbbiakban is az SBC vezetőjeként számítanak rá - tájékoztatta lapunkat a tárca.