Az Európai Unió 2020 után 2021-ben is segített anyagi forrásokkal segítette a magyar vállalkozásokat – írja a 24.hu. Az MTÜ a „Miniszterelnöki Kabinetiroda által felügyelt esernyőprogram a gazdaság támogatására a Covid-19 járvány idején” elnevezésű programban 1 milliárd 746 millió forintot oszthatott szét az eddig összesített adatok szerint. Ezt az Európai Uniónak jelentette a magyar kormány januárban.

Így derült ki, hogy a járvány elleni gazdasági védekezés keretében kiosztott pénz harmadát nem a vendéglátósok közvetlen megsegítésére fordították, hanem a Hellohungary Turisztikai Szolgáltató Kft.-nek utalták át napilapkiadásra. A 2020 decemberében alapított társaság erre a célra csaknem 630 millió forintot kapott. A cég ügyvezetője Lénárd Gábor a napilap megkeresésére azt írta, hogy valójában nem napilapkiadásra fordítják a pénzt, amint az uniónak küldött jelentésben olvasható, hanem egy turisztikai online portál létrehozására, amit március végéig kell elindítaniuk. Azt nem árult el, hogy pontosan mikor indul majd a portál, és mi lesz a neve.

A több mint 1,7 milliárdos támogatásból 23 céget, illetve egyéni vállalkozót segített a turisztikai ügynökség. A második legnagyobb összeget – 154 millió forintot – a nemrég állami kézbe került Hévíz-Balaton Airport Kft. kapta, míg a harmadik legtöbbet a félig állami, félig helyi tulajdonú Büki Gyógyfürdő Zrt.-nek ítélték meg. Még egy cég kapott 100 millió forintnál több támogatást, az állami tulajdonban lévő Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Közhasznú Nonprofit Kft.