Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A héten tárgyalta a parlament az ellenzék obstruálása és a kormánypárti többség részleges távolmaradása mellett a szociális törvények tervezett módosítását. Ezek kimondják, hogy az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős - majd felsorolják, hogy utána ez kinek a kötelezettsége:

 

  • a hozzátartózók,
  • a települési önkormányzatok,
  • a karitatív szervezetek és
  • végső soron az állam.

 

A törvényjavaslat szerint az államnak csak akkor kell "közreműködni" az egyén szociális biztonságának megteremtésében, ha az első négy lehetőség nem teremthető meg. Az ellenzéki pártok olvasata szerint ez komoly problémákat jelenthet az időseknél: ha egy idősebb ember kórházba kerül, a nyugdíjából napi 7-8 ezer forintot fognak levonni az ápolásért, ha nincs nyugdíja, akkor a családtagokkal fizettetik meg az ellátást és majd csak ezután következhet az önkormányzati vagy az állami segítség.

Az LMP-s Bakos Bernadett ennek kapcsán arról beszélt, hogy „a kabinet ezzel azt üzeni, hogy nem tud és nem is akar segíteni a rászorulókon a jelenlegi helyzetben, egy szociális és energiaválság idején”. 

Az LMP elvi szinten sem ért egyet azzal, hogy a kormány folyamatosan a rászorulókat hibáztatja a helyzetük miatt, és a saját felelősségét vagy a társadalmi struktúra hatását eltagadja - mondta a képviselő.

Az ellenzéki párt így az Alkotmánybírósághoz fordul a „lex megdöglesz” gúnynéven emlegetett szociális törvény javasolt módosítása miatt - jelentette be a párt képviselője, Bakos Bernadett vasárnapi, budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján az MTI szerint.