Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kalocsai Fűszerpaprika Zrt., Kecskemétfilm Kft., Ganz Szolgáltató Zrt. - többek között ezekre a patinás cégekre lehet majd augusztus 27-től licitálni a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) elektronikus aukciós rendszerén. Csaknem 80 társasági részesedést hirdetett meg az MNV, független szakértő piaci értékbecslése alapján meghatározott kikiáltási áron. A Ganz Szolgáltató esetében például 13 százalékos tulajdoni részesedéstől szabadulna meg az állam, a kikiáltási ár 69,7 millió forint. A cég a volt Ganz-MÁVAG telephelyen, energiaszolgáltatással és a hálózatok karbantartásával, kiépítésével foglalkozik. Stabilan nyereséges, tavaly egymilliárd forintos forgalom mellett 57 millió forintos profitot termelt a többségi tulajdonos Ganz Gépgyár Holdingnak.

A Kecskemétfilm esetében 13,8 százalékos részesedéséről mondana le az állam, így bárki tulajdonos lehet a cégben, a kikiáltási ár 5,5 millió forint. Jó üzletnek tűnik, hiszen tavasszal írta alá a szerződést az MTVA-val Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatója a 12 részes Toldi rajzfilmsorozat készítéséről. A nagyszabású munkára egymilliárd forintot különítettek el. A stúdió 1977-ben kezdte meg legismertebb és leghosszabb filmsorozatának, a Magyar népmeséknek a gyártását. A jogi lehetőségek megteremtődésével 1991-ben a stúdió önálló állami vállalattá vált. Majd 1993-ban 35 munkatárs megvásárolta az állami vagyonrész 63 százalékát, és megalakult a Kecskemétfilm Kft. Jelenleg 21 tulajdonosa van - köztük a helyi önkormányzat -, 136 millió forintos forgalom mellett minimális nyereséggel zárt a cég 2017-ben.

A Kalocsai Fűszerpaprika Zrt-ből is kiszállna az állam, a meglévő 0,2 százalékos tulajdont 1,8 millió forintos kikiáltási áron már el lehet vinni, ha nem lesz több licitáló. Ez sem tűnik rossz üzletnek, hiszen tavaly októberben jelentettek be kapacitásbővítést a hazai termelésben mintegy 40 százalékos részesedéssel bíró cégnél. Szintén stabilan nyereséges cégről van szó, tavaly 2,3 milliárd forintos nettó árbevételt tudtak felmutatni, és 55,6 millió forintos profitot értek el. Németh József elnök-vezérigazgató érdekeltségébe tartozik és a cégnek saját lovagrendje van, Kalocsai Szent István Paprika Lovagrend néven.

Nem kell azonban milliomosnak lenni, hiszen például 100 ezer forintért már 7 százalékos üzletrészt lehet szerezni a Ráckevei Kastély Kft-ben. Ennek a cégnek a kezelésében volt 2017-ig a Duna-parti stéggel és több hektáros parkkal is rendelkező Savoyai kastély, amit azonban elvett az MNV, megfosztva ezzel a bevételi forrásától a céget. Nem lenne azonban meglepő, ha érkezne licit a cégre, bár elővásárlási joggal is számolnia kell a licitálónak.

Az MNV július végén jelentette be, hogy az általa működtetett elektronikus aukciós rendszeren keresztül már nemcsak ingatlanok és ingóságok, hanem társasági részesedések értékesítésére is lehetőség nyílik, a fejlesztéssel így teljessé vált az állami vagyonelemek online értékesítésének köre. A társaságok jellemzően nem látnak el közfeladatot, így állami tulajdonban tartásuk sem vagyonpolitikai, sem költséghatékonysági szempontból nem indokolt.

Fotó: Pixabay