A G7 kigyűjtötte, hogy egy sima krumplifőzelék és a hozzá feltétnek való fasírt főbb összetevői mennyibe kerültek az Aldiban és a Lidlben tavaly, illetve idén ugyanazon a napon, június 30-án, és ezekből mennyiért lehetett kihozni egy négyadagos ebédet. Az Aldiban 1515 forintról 1684 forintra. a Lidlben 1422 forintra 1545 forintra drágul az ebéd. Átlagot számolva 9,9 százalékkal drágulás jön ki.

Ugyanakkor ha annak 42 terméknek az összességét nézzük, amelynek az áralakulását a különböző áruházláncoknál 2020. január vége óta rendszeresen vizsgálja a gazdasági portál, akkor nem látunk drágulást. A termékek kiválasztása és a mennyiségük szubjektív döntés kérdése, így a felmérés nem tekinthető reprezentatívnak.

Tavaly június végén az Aldiban 16 895 forintot fizettek volna a 42 termék után, idén pedig 16 884 forintot számláztak volna a kasszáknál. Azaz egy év alatt nem volt tapasztalható áremelkedést. A Lidlben ugyanez tavaly 15 509 forintot tett ki, idén pedig 15 867-et, ami 2,3 százalékos infláció. Látszik, hogy az alapélelmiszereknél a hónapok óta beharangozott, járvány utáni újrainduláshoz kötött infláció még nem jelent meg, szakértői becslések szerint egyébként ez csak az őszre várható.